Az utóbbi időben megszaporodtak az olyan eseteim, amik valamiképpen a váláshoz kapcsolódnak. A konzultációk során számos olyan gyakorlati kérdés merül fel, amik nehézséget jelentenek az érintetteknek. Az egyik ilyen, hogy a szülők hogyan közöljék a döntésüket a gyerekekkel úgy, hogy ne nehezítsék tovább az amúgy is nagyon nehéz helyzetet.

Csak a gyerek ne sérüljön!

Nagyon pozitív fejleménynek tartom, hogy egyre gyakrabban fordul elő, hogy az egyik vagy mindkét szülő bejelentkezik pszichológiai tanácsadásra, amikor megszületik a döntés, hogy külön folytatják tovább az életüket. Ilyenkor rendszerint abban kérnek segítséget, hogy hogyan tudják ezt a helyzetet úgy kezelni, hogy a gyerekeik minél kevésbé sérüljenek. Nem ritka, hogy irreális elvárásokkal találkozom, ugyanis azt fogalmazzák meg, hogy úgy szeretnék lebonyolítani a válást, hogy a gyerek(ek)et egyáltalán ne viselje meg. Sajnos ilyen válás nem létezik. A gyerekek számára ugyanis az a legideálisabb, ha teljes családban nőnek fel, és a szülők szeretetteljes, jó kapcsolatban élnek egymással – és persze velük is. Ha ezek közül valamelyik feltétel nem teljesül, az bizony megviseli a gyerekeket, hiszen az ideális állapot valamelyik komponense hiányzik. Tudatossággal és felelős szülői magatartással azonban csökkenthetők a válás okozta ártalmak, és a válási krízisen túljutva mély sérülések nélkül folytatható az élet.

Ha már szóba került az ideális állapot, fontosnak tartom, hogy néhány szót ejtsek arról is, hogy sok szülő dönt úgy, hogy a megromlott kapcsolatuk ellenére is megőrzik a család egységét a gyerekek érdekében. Ez azonban a lehető legrosszabb döntés, ugyanis az állandó feszültség, ellenségesség, az ilyen esetben szinte törvényszerű félrelépések sokkal rosszabb hatással vannak a gyerekekre, mint egy békés, jól működő egyszülős család vagy mozaikcsalád. További nehézséget jelent, hogy olyan kapcsolati mintát közvetít egy ilyen forma a gyerekek felé, ami nagyon megnehezíti majd a saját párkapcsolataikat.

Ne titkold!

Gyakori, hogy a szülők a végsőkig halogatják, hogy megosszák a döntésüket a gyerekekkel abban a hitben, hogy addig is kímélik őket. Sokszor azonban saját félelmük és bűntudatuk áll a beszélgetés elodázása mögött. Bármennyire nehéz is, jobb minél előbb tiszta és egyértelmű helyzetet teremteni, ugyanis a gyerekek rendkívül érzékenyek a rezdülésekre, gesztusokra, és azonnal észreveszik, hogy valami nincs rendben. Ilyenkor elkezdenek gondolkodni, fantáziálni, hogy mi lehet a baj, és többnyire sokkal súlyosabb eredményre jutnak, mint a valóság. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a gyerekek gondolkodása egocentrikus, így többnyire arra az eredményre jutnak, hogy ők csináltak valami nagyon rossz dolgot, azért van baj. Nem tanácsos tehát magukra hagyni őket a félelmeikkel, bizonytalanságaikkal és fantáziáikkal egy ilyen helyzetben.

Közös felelősség

Néhány speciális esettől eltekintve – mint például a családon belüli erőszak -, az a legjobb megoldás, ha a két szülő együtt ül le a gyerekekkel, és amennyire csak lehetséges, higgadtan bejelentik a döntésüket. Sok szempontból fontos ez. Egyrészt bármi is a válás oka, szülőként továbbra is együtt kell működni a gyerekek érdekében és közösen kell vállalni a felelősséget az életüket érintő döntésekért. Másrészt pedig nem szerencsés, ha a gyerekek egyik szülőhöz kötik ezt a súlyos bejelentést.

A szeretet két lakásba költözik

A hogyan mellett legalább olyan fontos, hogy mi hangozzék el a beszélgetésen. Nem célszerű hosszas elemzésbe vagy sárdobálásba bocsátkozni a válás okát illetően. A legszerencsésebb, ha azt mondják, hogy anya és apa közt már olyan sok a konfliktus, hogy nem akarnak tovább együtt élni. Nem célszerű azt mondani, hogy már nem szeretik egymást, mert azzal táptalajt adhatnak az olyan félelmeknek, hogy egyszer majd őket sem szeretik és elhagyják a szülők. Azt is fontos tisztázni, hogy a gyerekeket továbbra is ugyanúgy szeretik mindketten, és nem miattuk történik a válás. Ezt azért kell egyértelművé tenni, mert minden kapcsolatban sok vita és feszültség van a gyereknevelés körül, és ilyen helyzetben a gyerekek – a korábban említett egocentrikus szemléletük miatt – hajlamosak arra a következtetésre jutni, hogy ők okozták a szüleik válását.

Ha megtörtént a bejelentés, fontos teret adni arra, hogy a gyerekek szabadon kifejezzék az érzéseiket és feltegyék a kérdéseiket. A legtöbb esetben olyan praktikus kérdéseik vannak, hogy hol fognak élni, melyik iskolába/óvodába járnak majd, és mikor találkozhatnak a különköltöző szülővel.