Sokan tartanak a hírhedt hetedik évtől a párkapcsolatban, hiszen sok kapcsolat ekkor fut zátonyra. Erre vonatkozó kutatásról nincs tudomásom, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a hetedik év valamiképpen fordulópont az együttlétben, mintha lazulna ekkor az elköteleződés.

A jelenséget sokan sokféleképpen igyekeztek magyarázni, az evolúciós pszichológusok azonban egészen érdekes elgondolással álltak elő. Ez a tudományág az emberi viselkedés evolúciós gyökereit kutatja, és az alapján próbálja megérteni az emberi jellemvonásokat, hogy azok milyen szelekciós előnyt jelenthettek az ember evolúciója során. A hetedik évben bekövetkező kataklizmát is ebből a nézőpontból értelmezik: úgy vélik, hogy az emberre is a szeriális monogámia jellemző. Ez azt jelenti, hogy a szülők stabil, elkötelezett, monogám párkapcsolatot alakítanak ki, és beleadnak – szó szerint – apait-anyait az utód nevelésébe. Ez az elköteleződés azonban csak addig tart, amíg az utód jó eséllyel életben marad intenzív szülői gondoskodás nélkül is.  Ekkor új pár után néznek, akivel újabb utódot nemzenek a genetikai változatosság jegyében.

A gyerekek fejlődésében 6-7 éves korban következik be egy ugrásszerű változás, amikor minden szempontból önállóbbá válnak. Nem meglepő, hogy a legtöbb kultúrában ebben az életkorban kezdik az iskolát. Ha mindehhez azt is hozzávesszük, hogy a szeriális monogámia programja akkor íródhatott be az agyunkba, amikor még hírből sem hallottak a tudatos családtervezésről, nem nehéz összerakni, hogy miért érzik úgy sokan hét év után, hogy nem megy tovább együtt, és ideje új partner után nézni.