A 2011-es népszámlálási adatok szerint Magyarországon mintegy 150 ezer mozaikcsalád él. Egy idén indult nagyszabású KSH-kutatás első eredményei szerint pedig harmadik gyerek születésekor 37 százalék az esélye annak, hogy legalább egy fél- vagy nem vérszerinti testvére lesz. Mindez azt jelzi, hogy a mozaikcsalád egyre elterjedtebb forma. Ennek ellenére számos bizonytalanság, szorongás és tévhit kapcsolódik ehhez a családi rendszerhez nemcsak a kívülállók részéről, hanem a benne élő családtagok felől is. Ebben a bejegyzésben azokat a mítoszokat, vagy ha úgy tetszik, irreális elvárásokat gyűjtöm egybe, melyekkel a mozaikcsaládok tagjai közelítenek a szerveződő vagy frissen alakult rendszerhez – nem kis mértékben megnehezítve ezzel a saját dolgukat.

Szeretet azonnal

Talán az egyik legerősebb elvárás, hogy az újonnan szerveződött család tagjai rögtön megszeressék egymást és jó kapcsolatot alakítsanak ki. Különösen a pár előző kapcsolataiból született gyerekek esetében nagy a nyomás, hogy azonnal testvérként viselkedjenek, de a pótszülő és a párja gyerekei közt is jó, ha hamar közeli kapcsolat alakul ki. A realitás azonban az, hogy ez a sürgetés inkább akadályozza a kapcsolat spontán alakulását. Ahogy minden emberi kapcsolat esetén, úgy itt is időre van szükség ahhoz, hogy a felek alaposabban megismerjék egymást és a kezdeti szimpátiából mélyebb emberi kötődés alakuljon ki. Mozaikcsalád esetén pedig sokkal hosszabb idő is lehet ez, hiszen bonyolultabb rendszerről és összetettebb viszonyokról van szó. Érdemes tehát türelmesnek lenni és elegendő időt hagyni, hogy a kapcsolatok természetes módon alakuljanak.

Legyünk azonnal normális család

Az azonnali szeretet igényéhez hasonlóan sürgető vágy jelentkezik arra is, hogy a mozaikcsalád minél hamarabb álljon össze egységes és zökkenőmentesen működő rendszerré. Ez azonban egyáltalán nem egyszerű és gyors folyamat, hiszen két egyszülős család (vagy egy egyszülős család és egy pótszülő) szokásrendszerét kell közös nevezőre hozni, illetve egy közös családi identitást kialakítani. Mindez hosszú és távolról sem zökkenőmentes folyamat. Találó a mozaikcsalád megnevezés, hiszen gyönyörűen szimbolizálja a mozaik ennek a családnak a szerkezetét és a kialakulását is: különböző darabokból jön létre egy új egész, egy másfajta teljesség. Egy ilyen műalkotás létrehozása azonban sok időt, nagy türelmet és gondosságot kíván az alkotótól.

A pótszülő ne tegyen különbséget a gyerekek között

Sok pótszülőre hatalmas teherként nehezedik az az elvárás, hogy párja gyerekeit ugyanúgy szeresse, mint a saját gyerekeit. Amikor pedig azt tapasztalja, hogy erre képtelen, erős bűntudatot él át, és magában keresi a hibát.

A mozaikcsalád egyik alapvető kritériuma, hogy a felnőttek szülőtársnak tekintik egymást, vagyis apa- és anyaszerepet vállalnak valamennyi gyerek vonatkozásában. Egy jól működő rendszerben nagyon szoros és meghitt szülő-gyerek kapcsolat alakulhat ki a pótszülő és a gyerekek között, ez azonban más minőségű, mint a szülő és a vérszerinti gyerekei között. Nem reális tehát az az elvárás, hogy ne legyen különbség a kétféle kapcsolat között.

Ne legyenek konfliktusok

Minden mozaikcsalád veszteségélményre épül, hiszen a létrejöttét válás előzte meg, ami az emberi élet legsúlyosabb krízisei közé tartozik. A családtagok megélték, hogy a konfliktusok szétziláltak egy párkapcsolatot és egy családot, így érthető, hogy fokozottan érzékenyek minden konfliktusra az újonnan alakult családjukban. Nem ritka, hogy inkább a szőnyeg alá söprik a problémákat, csak ne kelljen összeütközést átélni, hosszú távon azonban pont ez vezet a család meggyengüléséhez vagy felbomlásához. Előremutatóbb tehát elfogadni, hogy a nézeteltérés minden család működéséhez természetes módon hozzátartozik, és mivel a mozaikcsalád bonyolultabb rendszer, konfliktusok is gyakrabban adódnak. Sokat segíthet annak a megértése, hogy a konfliktusok önmagukban nem vezetnek egy család felbomlásához, csak a nem megfelelően kezelt nézeteltérések és problémák.